Egy fiu és egy lány
Történetünk kezdődik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már átölelkezve és kéz a kézben. Eltelt egy év, mint a pillanat, gyakran adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan, ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután, mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s arca piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elő, s ezt írni kezdte: Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta,
„Azt hittem szerettél egyetlen virágom,
te voltál mindenem ezen a világon.
De te már nem vagy, könnyen másé lettél.
Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?
Meghalok inkább, mert nem bírom már.
A két ölelő karod más fiúra vár.
Búcsúzom tőled az Isten áldjon meg.
Te a világon maradsz, én elmegyek.
Az én szívem téged soha nem feledett.
Gondolj Rám néha, ki téged szeretett.
Szeretlek most is, bár nem sokáig élek.
Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!”
Mikor ezt írta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte. Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A fiú egész közel ment a folyópartra, és belevetette magát a zúgó habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullatott érte fájó könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a sok szép csókot. Átgondolta a régi szép időket, mikor szíve egy fiúért égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s lelke a mennybe szállt. Történetük véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé lett egy fiu és egy lány.Úgy érezte, a világ ellene fordult.
Egyetlen szerelme lemondott róla,
S már egy másik lány kezét fogja azóta.
"Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt.
De a lány nem adta fel, dacolt ellene,
S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.
A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja.
De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.
A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra,"Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan.
Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta,
A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.
Teltek a napok, teltek a hónapok,A lányról már azonban régen nem hallott.
Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el,
Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.
Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját.
Hiányzott neki az arca, a forró ölelése,
A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.
Másnap megjelent a házánál virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében.
A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj,
Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!
Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát,Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát.
A fiú elsápadva állt ott egy percig,
A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.
Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette.
Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött,
Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.
De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját.
És igen, a lány ott tündökölt angyal képében,
A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.
Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott.
Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant,
A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.
Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik.
Igyekszik szerelmét megnyugtatni,
De csak ennyit tud végül mondani:
"Ne sírj szívem nincs semmi baj, Emlékem szívedben végig megmarad.
Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat,
Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."
Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét.
A lány arca egyre halványodott,
"Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.
Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát.
A fiút ezután az álom hamar elnyomta,
Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.
Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom, De talált valami csodát az asztalon.
Egy fehér toll volt ott a lány illatával,
S rájött mit veszített a lány halálával.
Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát.
Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt:
"Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"